A gyermeknap története, érdekességek a világ minden tájáról

Közeledik a legkisebbek egyik kedvenc ünnepe, a gyereknap. Egy nap, amikor minden róluk szól, apró ajándékokat és finomabbnál finomabb édességeket zsebelhetnek be, de számtalan izgalmas, szórakoztató program is várja őket ilyenkor országszerte.
Honnan ered a gyermeknap? Mikor és hogyan ünneplik a világ különböző pontjain? Következő blogbejegyzésünkben ezeknek jártunk utána!
Bár a nemzeti gyermeknapok időpontja országonként eltérő, egy dolog azonban közös bennük: elsődleges célja a világ minden táján, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek jogainak védelmére.
Az első ilyen ünnepre 1920. árpilis 23-án, Törökországban került sor, ahol 3 évvel később Mustafa Kemal Atatürk, a Török Köztársaság megalapítója és egyben első elnöke ezt a napot hivatalosan is a függetlenség napjának és egyúttal gyereknapnak kiáltotta ki.
Hazánkban 1931-ben tartották az első gyermeknapot, bár akkor még Gyermekhétnek nevezték és ahogyan az elnevezés is utal rá, egy teljes hétig tartott. Ebben az időszakban gyerekzsivaj töltötte meg a vidámparkot és az állatkerteket, ahogyan az ünneplés elmaradhatatlan része volt a fagyi és a vattacukor is. 1950 óta azonban már csak egy napig tart a mulatság, amire minden évben május utolsó vasárnapján kerül sor.
Miként ünneplik a csemetéket a világ más tájain? Most megmutatjuk!
Japán
Japánban május 5-én ünneplik a gyerkőcöket, ami 1984. óta nemzeti ünnepnek számít, így munkaszüneti napnak minősül.
Az ottani gyereknap, eredeti néven Kodomo No Hi fénypontja a felvonulás, ahol szamuráj jelmezbe bújnak a résztvevők, az erőt és bátorságot szimbolizálva ezzel, de ezen a napon gyerekolimpiát is rendeznek a tokiói nemzeti stadionban.
A családok ilyenkor egy koinoborit elnevezésű oszlopot állítanak fel, amire színes, ponty formájú szalagokat aggatnak (amik az egyes családtagokat jelképezik), a tetejére pedig a családi címert ábrázoló zászlót tűzik fel.
Dél-Korea
Dél-Koreában a nemzeti gyereknapot (Urini Nal) Japánhoz hasonlóan ugyancsak május 5-én tartják, amit változatos programokkal igyekeznek emlékezetessé tenni az apróságok számára.
Látványos felvonulásokkal, bemutatókkal, piknikkel és Taekwondo bemutatókkal színesítik a napot.
Számos múzeum, kalandpark és mozi is ingyenes belépést biztosít ilyenkor az oda látogató családok számára.
Mexikó
Mexikóban a gyereknapot (Día del Niño) április 30-án ünneplik.
Az iskolákban ilyenkor a tanítás helyett a játéké a főszerep, süteményekkel, pinatákkal, bábelőadásokkal és koncertekkel szórakoztatják a nebulókat.
Az oktatási intézmények mellet a különböző szervezetek is sok-sok mókás programmal készülnek a kicsiknek, de Mexikóról lévén szó, a parkokból sem hiányozhatnak ilyenkor a vidám zenés rendezvények.
Törökország
Törökországban, mint korábban már említettük minden évben április 23-án ünneplik a nemzeti szuverenitást és vele együtt a gyermeknapot.
Ezen a napon gyerekek foglalnak helyet a parlamentben, elnököt választanak maguk közül és egy napig ők „kormányozzák” az országot.
A délután folyamán fesztiválok zajlanak országszerte, ahová a világ minden tájáról érkeznek gyerkőcök, akik népviseletbe öltözve képviselik hazájukat, felhívva a figyelmet a sokszínűség és az elfogadás fontosságára.
Brazília
Brazíliában a gyermeknapot október 12-én ünneplik, amikor a gyerekeket ajándékokkal halmozzák el, látványos felvonulásokon vehetnek részt, emellett az iskolákban is érdekes előadásokkal, mulatságokkal kedveskednek nekik.
India
Indiában a gyermeknapot november 14-én ünneplik, Pandit Jawaharlal Nehru, a független India első miniszterelnökének születési évfordulója előtt tisztelegve ezzel. Nem véletlen, ugyanis Nehru híres volt a gyerekek iránti szeretetéről.
Gyereknap reggelén a gyerkőcöket ajándékokkal lepik meg a szüleik és jellemzően díszes, ünneplő ruhában mennek iskolában, ahol minden apróságot egy-egy szál rózsával köszöntenek, majd fantasztikus programokkal, kirándulásokkal vagy mozival töltik el a napot.
Németország
Németországban a gyermeknap vagy más néven Kindertag megrendezésére június elsején kerül sor, már egészen 1950 óta.
Ilyenkor a gyerkőcöket nem csak szüleik ajándékozzák meg, de az iskolák is különleges programokkal, kirándulásokkal készülnek számukra.
Egyesült Királyság
A briteknél a gyermeknap időpontja egybeesik a Gyermekek Világnapjával, amit a gyermekjogi egyezmény elfogadásának évfordulóján, vagyis november 20-án ünneplünk.
Bár számtalan szabadtéri rendezvénnyel készülnek ezen a napon a lurkók számára, akkor sem kell elkeseredniük, ha az Angliában egyébként is megszokott esős-ködös időjárás közbeszól, hiszen egészen biztosan nem fognak unatkozni.
Remek alternatívaként szolgálnak ugyanis erre az esetre az izgalmas játék- és kalandparkok, a Legoland, ami egyben vidámparkként is működik, telis-tele interaktív játékokkal vagy az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvendő Harry Potter múzeum.
Ha a Ti csemetétek is alig várja már május utolsó vasárnapját és szeretnétek meglepni egy kis aprósággal, nézzetek szét Webáruházunkban!!!!
A legkisebbeknek egyedi pelenkatortákkal, babaváró kosarakkal és dobozokkal készültünk, de pihe-puha plüssállatokkal, Disney, Unikornis és világító Led termékekkel, édes virágmacikkal, motor formájú ébresztőórával, gyerekeknek készült örökcsokrokkal is várunk Benneteket!!!!
Egy kis ízelítő termékeinkből:
https://kreativajandekshop.hu/zsiraf-pelenkatorta-kislanynak-kisfiunak?keyword=zsir
https://kreativajandekshop.hu/babavaro-kosar-kisfiunak?keyword=kos%C3%A1
https://kreativajandekshop.hu/micimacko-pluss?keyword=Mici
https://kreativajandekshop.hu/habrozsa-maci-sziv-rozsaszin
https://kreativajandekshop.hu/motor-formaju-ebresztoora-834
https://kreativajandekshop.hu/unikornis-rozsadoboz?keyword=Uni
https://kreativajandekshop.hu/ballagasi-csokor-pluss-figuraval-lo?keyword=l%C3%B3
https://kreativajandekshop.hu/minnie-kerek-rozsadoboz?keyword=Minnie
https://kreativajandekshop.hu/mickey-rozsadoboz?keyword=mick
Forrás:
pinterest.com
pexels.com
pixabay.com
business-standard.com
globetrottinkids.co