Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. További információ
Menü

Anyák napi érdekességek és meghökkentő szokások világszerte

Anyák napi érdekességek és meghökkentő szokások világszerte

Közeledik május első vasárnapja, vagyis Anyák-napja, az év legszeretetteljesebb napja, ami kiváló alkalom arra, hogy kifejezzük hálánkat és szeretetünket Édesanyánknak, Nagymamánknak.

Bár országonként eltérő időpontban, de az Édesanyákat szinte a világ minden táján megünneplik, köszönetet mondva a sok törődésért és gondoskodásért.

Következő blogbejegyzésünkben összegyűjtöttünk 10 izgalmas tényt erről a különleges napról, amikről egészen biztosan nem hallottál még!

 

 

 

 

heart Talán nem is hinnéd, de az ünnep eredete egészen az ókori görögökig nyúlik vissza, akik évről évre tavaszi ünnepségeket rendeztek, amiket Rhea istennőnek, az istenek anyjának szenteltek.

Az 1600-as években, Angliában nagyböjt negyedik vasárnapján tartották az „Anyák vasárnapját”, ami egy hálaadó imával kezdődött Szűz Mária tiszteletére, majd ezt követően a gyermekek virággal ajándékozták meg az Édesanyjukat.

A mai értelemben vett Anyák-napja az Egyesült államokból származik, Anna Jarvis kezdeményezésére, aki Édesanyjának szeretett volna emléket állítani vele. Végül Woodrow Wilson elnök volt az, aki hivatalosan is nemzeti ünneppé nyilvánította az Anyák napját, 1914. május 9-én.

 

heart A legnépszerűbb Anyák-napi ajándékok:

•          virág

•          képeslap

•          csokoládé

•          ebéd/vacsorameghívás

•          ékszer

•          ajándékutalvány

•          könyv

•          utazás

•          parfüm és különféle szépségápolási termékek

•          ruházat

 

Bár az USA-ban az elmúlt évben közel 33,5 milliárd dollárt költöttek ajándékokra ezen a napon, pedig egy felmérés során a megkérdezett Édesanyák több, mint felének legfőbb vágya a meglepetések helyett az együtt töltött, minőségi idő volt a gyermekeikkel.

 

 

 

heart Tudtad, hogy a világ nyelveinek túlnyomó többségében az „anya” szó M betűvel kezdődik?

Anglia, Amerika – Mother, Mom, Mama

Németország – Mutter

Olaszország, Spanyolország – Madre

Szerbia – Majka

Svédország – Mamma

Franciaország – Mére, Maman

Svájc – Mueter

Írország – Máthair

Hawaii – Makuahine

Ennek fényében nem meglepő, hogy a kisbabák által kimondott első szótag is leggyakrabban a „ma”.

 

heart Ezen a napon az ajándékok mellett megugrik a telefonhívások száma is, csak az Egyesült Államokban közel 122 millió hívást kezdeményeznek Anyák-napján.

 

 

 

heart Napjainkban világszerte, bár más-más napon, de több, mint 40 országban ünneplik az Anyák-napját.

A legtöbb helyen ez a dátum május valamelyik vasárnapjára esik és számítása általában a nagyböjthöz köthető, Argentína az egyetlen, ahol az Édesanyákat október harmadik vasárnapján köszöntik.

 

heart A telefonhívások és a képeslapok küldése mellett az éttermek forgalma is jelentős ezen a hétvégén.

Bár az Édesanyák vasárnapi húslevesének nincs párja, ilyenkor sokan kényeztetik az anyukájukat és ünneplik meg ezt a különleges napot egy fenséges ebéddel, a kedvenc vendéglőjében.

 

 

 

heart Az évente eladott virágok nagyjából egynegyedét ezen a napon vásárolják, az ünnepet csupán a Valentin-nap és a Karácsony előzi meg.

 

heart Anyák-napján a szegfű a legkelendőbb, ugyanis ősidők óta a szeretetet, a tisztaságot és a hálát szimbolizálja.

De vallási gyökerekkel is bír a virág népszerűsége: a kereszténység a rózsaszín szegfűt az anya feltétel nélküli szeretetének és odaadásának jelképeként tartja számon.

 

 

 

heart Thaiföldön minden évben egy igazán különleges ünnepséget szerveznek az Édesanyáknak a csemeték iskoláiban.

Az esemény legmeghatóbb része, amikor minden kisgyerek az anyukája lába elé térdel, ezzel is kifejezve hálájukat és tiszteletüket.

 

heart Gondoltad volna, hogy számos országban, a Karácsony és a Húsvét után épp az Anyák-napja az az ünnep, amikor a legtöbben látogatnak el istentiszteletre?

Sokaknál a hit és a család ünneplése, valamint az édesanyák tisztelete kulcsfontosságú szerepet tölt be mindmáig, ahogyan a közös templomba járás is évtizedes hagyomány, különösen ezen a napon.

 

 

 

Egy korábbi blogbejegyzésünkben összegyűjtöttük azokat az Anyák-napi köszöntőket, amik a szívünkhöz a legközelebb állnak, ráadásul egy csodás képeslapon is elférnek, ami az évek múltával is kedves emlékként szolgál majd:

https://kreativajandekshop.hu/blog-4/legszebb-anyak-napi-koszontok-54

 

 

 

Ha pedig épp a tökéletes ajándékot keresed Édesanyádnak, Nagymamádnak vagy Keresztanyádnak, nézz szét Webáruházunkban, ahol sok más mellett élethű rózsadobozokkal, illatos szappanvirág kosarakkal és csokrokkal, különleges örökrózsákkal, mesés ásvány karkötőkkel, egyedi törölköző tortákkal és bájos virágmacikkal is várunk!!!!  wink

 

Egy kis ízelítő kínálatunkból:

 

https://kreativajandekshop.hu/orok-habrozsa-maci-rozsadobozzal

 

https://kreativajandekshop.hu/levendula-rozsadoboz

 

https://kreativajandekshop.hu/torolkozo-torta-mama

 

https://kreativajandekshop.hu/szappanvirag-box

 

https://kreativajandekshop.hu/orokrozsa-pluss-macival-diszdobozban

 

https://kreativajandekshop.hu/torolkozo-torta-anya

 

https://kreativajandekshop.hu/szappanrozsa-csokor-doboz

 

https://kreativajandekshop.hu/minnie-rozsadoboz-759

 

https://kreativajandekshop.hu/szappanrozsa-kosar-2

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás:

pexels.com

pixabay.com

pinterest.com

financebuzz.com

1800flowers.com

Tartalomhoz tartozó címkék: blog

Keresés