Megható, kedves idézetek tanároknak pedagógusnapra
Közeledik a pedagógusnap és vele együtt a ballagási szezon, mely utóbbi fontos mérföldkő minden kisdiák életében.
A család mellett az iskola az a szocializációs hely, ahol a gyerkőc a legtöbb időt tölti, így a pedagógus személye nagyban meghatározza nemcsak a gyermek tanuláshoz való viszonyát, de a személyiségfejlődését, jövőbeli önértékelését, valamint kitartását egyaránt.
Ha a nevelő igazságos, a tanórák élvezetesek, némi humorral fűszerezve, a gyerkőcök bizalommal fordulhatnak hozzá a problémáikkal, támogatja és biztatja őket a céljaik elérésében, ez jelentős hatással van a lurkók teljesítményére, motivációjára és lelki egészségére úgyszintén.
Szeretnétek kifejezni hálátokat a kedvenc tanárnőtöknek/tanárotoknak, a sok türelemért szeretetért és bátorításért, amit tőle kaptatok az évek során?
Következő blogbejegyzésünkben most adunk egy kis segítséget! Egy csokorba szedtük ugyanis a legszebb gondolatokat, bölcsességeket a tanításról és a pedagógusokról, amik ráadásul elférnek egy képeslapon is, így évek múltán rájuk pillantva is kedves emlékeket idéznek majd.
„Egy remek tanárral eltöltött egyetlen nap többet ér, mint ezerévnyi szorgalmas tanulás.”
(Japán közmondás)
„Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már addig is tudott.”
(Paulo Coelho)
"Vezesd őket, utat ne tévessz,
S magadhoz mindig hű maradj,
Mert élen állsz, és messze látszol,
Sose feledd: példa vagy!"
(Nagy László)
"A legjobb tanárok azok, akik megmutatják, merre nézz, de nem mondják meg, mit láss."
(Alexandra K. Trenfor)
„Egy jó tanár fogja a kezed, nyitja az elméd és megérinti a szívedet.”
(George Orwell)
„Minden diák mögött, aki hisz magában, áll egy tanár, aki hitt benne elejétől fogva.”
(Ismeretlen)
"Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól."
(Carl William Buehner)
„Amit egy tanár az élet táblájára ír, azt soha nem lehet letörölni.”
(Ismeretlen szerző)
"Egy tanár iránytű, amely aktiválja a kíváncsiság, a tudás és a bölcsesség mágnesét a tanulókban."
(Ever Garrison)
„Ha hajót akarsz építeni, ne dobold össze az embereket, hogy fát gyűjtsenek, és ne adj nekik feladatokat. Inkább tanítsd meg nekik, hogyan vágyakozzanak a tenger mérhetetlen végtelensége iránt.”
(Antoine de Saint-Exupéry)
Ha pedig a ballagó csemetét is szeretnéd meglepni egy különleges útravalóval, olvasd el korábbi blogbejegyzésünket, ahol összegyűjtöttük a legnépszerűbb, szívhez szóló ballagási idézeteket és jókívánságokat:
https://kreativajandekshop.hu/blog-4/utravalo-ballagoknak-10-gyonyoru-ballagasi-idezet
Még nem találtad meg az igazán egyedi, életre szóló ajándékot pedagógusnapra vagy a közelgő ballagásokra????
Nézz szét Webáruházunk kínálatában, ahol sok más mellett bájos virágmacikkal, élethű rózsaboxokkal, gyerekeknek készült örökcsokrokkal, mesés örökrózsákkal, illatos szappanvirág kosarakkal és csokrokkal, valamint pihe-puha plüssállatokkal is várunk!!!!
Egy kis ízelítő kínálatunkból:
https://kreativajandekshop.hu/ballagasi-rozsa-maci-761
https://kreativajandekshop.hu/szappanrozsa-kosar-2
https://kreativajandekshop.hu/ballagasi-csokor-pluss-figuraval-koala
https://kreativajandekshop.hu/szappanrozsa-csokor-doboz
https://kreativajandekshop.hu/orokrozsa-pluss-macival-diszdobozban
https://kreativajandekshop.hu/minnie-egyedi-rozsadoboz
https://kreativajandekshop.hu/szappanvirag-box
https://kreativajandekshop.hu/ballagas-rozsadoboz-s-meret
Forrás:
pexels.com
pixabay.com
pinterest.com
citatum.hu

