Nyári bakancslista anyukáknak
Javában tombol a nyár és vele együtt a várva várt vakáció!
A gyerkőcök épp a nagyszülőknél nyaralnak a héten vagy egy izgalmas táborban gazdagodnak felejthetetlen élményekkel?
Ha azon töröd a fejed, hogy mivel üsd el a már-már szokatlannak tűnő szabadidődet a lurkók nélkül, következő blogbejegyzésünk pont Neked szól!
Ez a pár nap ugyanis remek alkalom arra, hogy kikapcsold az „anya-üzemmódot” és végre magadra fókuszálj, amihez adunk is egy kis segítséget.
Összegyűjtöttünk 10 pénztárcabarát nyári programot anyukáknak, amikbe belevághatsz egyedül, de bevonhatod akár a barátnőidet is, ráadásul még tengerpartra sincs szükség hozzájuk.
Anyaként természetesnek vesszük, hogy a család és az apróságok válnak elsődlegessé, számtalan dologra sajnáljuk az időt, de legfőképpen önmagunkra.
Ez azonban hosszú távon igen megterhelő lehet a mentális és a fizikális jólétünkre egyaránt, aminek az eredménye előbb-utóbb egy stresszes, kimerült és folyton zsörtölődő anyuka lesz.
Bár mindannyian imádjuk a csemetéinket, ahogyan az emlékezetes, közös családi üdüléseket sem cserélnénk semmire, ezzel együtt a felnőtt programok és az a bizonyos „énidő” elengedhetetlen a testi-lelki egyensúly fenntartásához.
Nem kell bűntudatot érezned miatta, hiszen ez nem önzés vagy luxus, sokkal inkább egy befektetés a harmonikus családi életbe.
Meglátod, ha szánsz egy kis időt a kikapcsolódásra, valamint olyan tevékenységekre, amiket igazán élvezel és feltöltenek, sokkal energikusabban, kipihentebben vágsz majd neki ősznek.
Ebben a néhány „gyerekmentes” napban felejtsd el a nagytakarítást és a konyhában való robotolást, helyette lelkiismeret-furdalás nélkül élvezz ki minden pillanatot és azt, hogy ez a pár nap most valóban csak Rólad szól!
Teríts le egy plédet az udvaron vagy az erkélyen és gyönyörködj a festői, éjszakai égboltban! Ha szerencséd van és még néhány hulló csillagot is elcsípsz, semmiképp se felejts el kívánni valamit!
Tele van a telefonod ínycsiklandozó receptekkel, amiket eddig még nem volt időd kipróbálni? Itt az ideje, hogy kitörj a spagetti, pizza és palacsinta háromszögéből és végre egy kedvedre való fogást készíts!
Apropó, főzés! Látogass ki a helyi piacra és töltsd meg a kosarad igazi vitaminbombákkal: színpompás idénygyümölcsökkel és zöldségekkel, amikkel ez a forró évszak megajándékoz bennünket!
Használd ki, hogy nem kell rohannod és vess egy pillantást a bolhapiac kínálatára is, ahol igazi kincsekre lelhetsz jóformán fillérekért.
A vásárlás után pedig mindenképp jutalmazd meg magad egy hívogató lángossal, főtt kukoricával vagy egy ízletes hekkel, megkoronázva a délelőttöt!
Viselj valami igazán merészet! Lehet ez egy élénk szín, amit eddig kerültél, egy új fazon vagy éppen az évek óta a fiókod mélyén rejtőző kedvenc bikinid.
Ha felütné a fejét a „nincs egy göncöm sem” érzés, vedd az irányt a pláza vagy a kedvenc second hand üzleted felé és frissítsd fel a ruhatárad néhány mesés, új darabbal!
Tudtad, hogy a tánc amellett, hogy remekül oldja a stresszt és a szorongást, hiszen boldogsághormont termel, egyúttal segít megélni a nőiességed, ráadásul az önfeledt mozgás közben még jó pár kalóriát is elégethetsz? Legyen a helyszín egy szabadtéri koncert, egy salsa terem vagy a nappalid, a lényeg, hogy végre engedd ki a gőzt!
Felejtsd el az ébresztőórát és lustálkodj, amíg csak jólesik! Maradj pizsamában akár egész nap, az izzasztó főzőcskézés helyett rendelj egy finom ebédet és csapj egy romantikus filmmaratont! Pár nap múlva úgyis átveszik a kedvenc török sorozataid helyét a mesecsatornák.
Csapj egy otthoni wellness napot! Egy kád habos, forró fürdő, némi halk zene, egy pohár bor…ugye milyen jól hangzik?
Próbálj ki egy vadiúj sminket vagy frizurát, készíts egy vidám nyári manikűrt vagy kényeztesd a hajad és a bőröd tápláló pakolásokkal, amiket akár házilag is könnyedén elkészíthetsz az otthonodban fellelhető alapanyagokból. Mindez nem csak az önbizalmadnak tesz majd jót, de a tested és a lelked is egészen biztosan hálás lesz érte.
Ne feledkezz meg az aktív pihenésről sem! Pattanj biciklire és tekerd körbe a környéket! A kerékpározás nagyszerű aerob mozgásforma - edzettségi szinttől függetlenül -, ami növeli az állóképességed és egyben átmozgatja az egész testedet és garantáltan könnyen megy majd este az elalvás is.
Mit szólnál egy kiadós sétához a kutyusoddal? Vedd célba a közeli erdőt és add át magad a szabadság érzésének! A természet közelsége, a madárcsicsergés, ahogyan a napsugarak simogatják az arcodat, miközben lágy szellő libbenti meg a hajadat… Szippantsd be a friss levegőt, játszatok egy nagyot a szőrös kis kedvenceddel, készítsetek pár mókás képet és ami a legfontosabb: lazíts!
Ritkán jut idő egy jó kis barátnős beszélgetésre? „Dobj egy üzit a csajokra” és szervezzetek egy szuper programot! Akár egy mozi, egy szabadtéri jóga vagy egy hangulatos szalonnasütés, a témákból biztosan nem fogytok majd ki.
Régóta szemezel egy főzőtanfolyammal? Mindig is vonzott a festészet? Rajongsz a kávéért és kipróbálnád magad baristaként? Szerencsére manapság már országszerte számos workshopot tartanak, ahol bármilyen kreatív tevékenységbe - előképzettség nélkül is – belekóstolhatsz. Ezek azon túl, hogy felhőtlen szórakozást kínálnak, még az is könnyen előfordulhat, hogy egy életre szóló hobbira lelsz.
Időtlen idők óta sorakoznak a polcodon a jobbnál jobb könyvek, de esténként már túl fáradt vagy az olvasáshoz? Készíts egy kis harapnivalót, néhány szendvicset vagy zamatos gyümölcssalátát, egy finom limonádét és ülj ki a kertbe vagy sétálj el a közeli parkba!
Engedd, hogy magával ragadjon az izgalmas történet, szárnyaljon a fantáziád, kiszakadva kicsit a mindennapi hajtásból!
Ha pedig szeretnéd feldobni az otthoni fürdőzés élményét, Martini fürdőbomba szettünk remek választás lehet, persze szigorúan rázva, nem keverve! Lepd meg vele szeretteidet vagy saját magad, dőlj hátra és élvezd a mennyei, varázslatos pezsgést! Luxus kényeztetés, puha és selymes bőr pillanatok alatt, mindez a kedvenc koktélodat idéző illattal!
Limitált darabszámban elérhető Webáruházunkban!!!!
https://kreativajandekshop.hu/koktel-furdobomba-szett-martini
Forrás:
pexels.com
pixabay.com
pinterest.com
powerofmoms.com
themomhour.com
neverdonewithfun.com

